Mond mit ér a szó,
Ha oly semmitmondó,
Mint a sajnálom, és szeretlek,
Vagy soha el nem feledlek.
Másnap persze józanul,
Reám nézel szótlanul,
És tudom jól már nincs miért,
Mi fontos, úgy is bennünk él.
De bennem nincsen semmi más,
Oly kemény az elvonás,
S most pótolnám a vesztemet,
De tudom jól, ezt nem lehet.
Mert nem lesz soha új nap már,
A bánat újra rám talál.
Mit keresnék a szürkében,
S milliónyi tükrében
Mi ott ragyog, mi nincs többé,
Hol felragyog a tiszta fény.
De belépnem már nem lehet,
Ki fontos volt, már elmehet.
De nem megy, hallom itt szuszog.
S bármit tennél, úgy mozog,
Hogy érinteni nem lehet,
A szenvedésen csak nevet,
Mert vastag fal övezi most.
Tudod jól, hogy nincsen ott,
Hol keresnéd, mert messze jár,
Mint kósza vándorló madár.
